2010. október 31., vasárnap

Kaposvár

Csütörtökön Milánal ismét suliban voltunk. Az órán szokás szerint jól viselkedett viszont tiszta takony lett.
Délután Maját is úgy adták haza a bölcsiből , hogy ma volt a doktornéni fél éves kontrollon, és azt mondta, hogy nagyon hurutos, úgyhogy csak orvosi igazolással lehet visszavinni. Egyébként meg kéri az oltási könyvét, mert már 1 éve nem kapta meg. Igaz, hogy egy éve nem is kérte, de ez nem érdekes.
Mindenesetre este kimentünk Palihoz (ő a DOKTOR BÁCSINK). Milánnak hál az égnek csak az orrába van egyenlőre a takony, vagyis még nem szörcsög légcsőben sem. Ez két kruppos gyerek után megnyugtatóan hangzott. Kaptak orrcseppet, és orrot kell szívni, de egyéb teendő nincs.

Délelőtt eldöntöttem, hogy a szakdolit mégsem adom le idén, majd csak márciusban. Még 2 hét halasztást kérhetnék, de mivel jövő héten itthon vannak a gyerekek, nem láttam értelmét, hogy szinte feleslegesen megkérjem a halasztást, mert úgy sem lesz időm  írni.

Pénteken Máté is kikönyörögte, ha a két pici otthon van, akkor hadd maradjon ő is. Ezért aztán 4-en elmentük a piacra. Nagyon büszke voltam rájuk, mert szótfogadtak, segítettek, és ráadásul 2 órán keresztül elfoglaltuk magunkat vele. :)

Este aztán jöttünk Kaposvárra a szüleimhez. Most itt vagyunk.
Tegnap barátnőméknél voltunk gyerekes partyn. 6 gyerekkel a 3 család. :) Nagyon jól éreztük magunkat.
Ma anyukámmal és Majával végigjártuk a temetőket. Voltunk öcsém barátjánál Cefetnél is, aki sajnos fiatalon hagyott itt bennünket egy autóbaleset miatt. Mindene volt a terepjáró...
Meg volt osztálytársam kisfiánál is jártunk, aki csak 17 hónapot töltött el közöttünk. :(

Most meg Matyit várom, mert drága férjem elfelejtette a kocsiba betenni a 3. üléssort,  így két körben tudunk kimenni Somogyvárra a nagynénémékhez. A kölykök kimentek a Mamával, én meg addig megetettem Milánt. Azt hiszem még megérkezik átmegyek pótnagyihoz, és megmutatom a legkisebbet. :)
Üdv, később jelentkezünk.

2010. október 25., hétfő

Képek

Szombaton végül nem vasaltam és nem is írtam szakdolgozatot, mert Milán 11-ig szórakoztatott.

Vasárnap délelőtt itthon voltunk, én próbáltam haladni a szakdolival, közben időnként megjelentek a kölykök, hogy ez-az kell. Apa viszont nagyon rendes volt, mert megfőzte az ebédet.
Délután apa Akusztikus klubba játszott. Úgyhogy egyedül voltam a kölykökkel. Egész jól ment az este/délután. Máté bekakilt, és utána másfél órát örjöngött, de szó szerint. A kiakadás oka az volt, hogy anya egy dög, és az alsógatyáját neki kellett kimosnia. Ez persze nem tetszett neki, és visított, sikított, csapkodott. Az utolsó csepp a pohárban az volt neki, hogy a hugával elkezdtem játszani, és nem voltam hajlandó aszisztálni az őrjöngéshez.
Aztán mikor megjegyeztem, hogy akkor most vacsora, akkor megszállta a kisangyal, a hisztit befejezte, és ca. 3 perc alatt megcsinálta, amiért előtte 1,5 órát üvöltött. A kaja, fürdés, fektetés már zökkenőmentesen ment.
Este pedig még vasalásra is jutott időm.

Tegnap megcsináltam a szakdoli gyakorlati részének értékelő lapjait. Átküldtem a csajoknak, hogy pár gyereken próbálják ki. Sógornőmék is befutottak a gyerek orrát mosni. Aztán este próba volt, házilag sütött pizzával. Maja allergiája miatt ez a tuti tejmentes. (Persze csak neki, a többiek kaptak sajtot is. ) Viszont hosszú távon nem fogom csinálni...
Matyi tegnap dolgozott először az Árpád-hídnál. Este háromnegyed 6 körül ért haza. Ez egy darabig így lesz.
Mátééknál múlt héten fényképész volt. Megkaptuk a képeket. Hát, 1 jót találtunk közöttük. Apának nem tetszett, mert undi a háttere. Kicsit tényleg, úgyhogy csak kicsi naptárat fogunk rendelni jövőre. Meg majd a csoportképekből egyet.

Ma megyek a konzulensemhez, hogy jóváhagyja az elméleti részt, ill. elmondom neki, hogy mit akarok szépen leírni a gyakorlati részhez.
Reggel az oviban megnéztem a csoportképeket. Gyakorlatilag az összes "használhatatlan", ugyanis az én drága fiam mindegyiken eszetlenkedik. Egyet majd csak találunk, ami szódával elmegy. :)
Milánnak adok kaját, aztán indulok.

2010. október 23., szombat

Hétvége

Tegnap ismét suliban voltunk Milánnal. 9-f12-ig aludt az órán. Aztán elindultunk haza, hogy ebédre haza érjünk. Délután pár mondatot írtam a szakdolihoz, majd összeszedtem a gyerekeket, mert Matyi későig dolgozott. Kifejezetten rendesek voltak, még veszekedni sem kellett velük. Itthon aztán játszottunk, míg apa hazaért.
Este aztán volt nagy öröm, mert átjöttek az unokatesók játszani. Sógornőm egyedül volt a 3 gyerekkel, így meglátogattak bennünket.

Tegnap este csak Boró aludt itt, így ma reggel a többiek jöttek vissza, és a mi gyerekeinkkel és Matyival közös programot csináltak. Voltak a várban, megnézték az ágyúkat. Büszkén mesélték (még a 8 éves nagyfiú is), hogy harcoltak, meg felmásztak az ágyúra, sőt, még valami gödörbe is, ami az ágyú alatt volt. Aztán játszó házba mentek, és ott tomboltak tovább. Én meg itthon maradtam a kicsivel, hogy írjam a szakdolit, mert vészesen közel a határidő. Persze mikor fájjon a gyerek hasa? Naná, hogy akkor, amikor nem kéne. Így összesen 2 órát tudtam a munkával foglalkozni, de azért szépen haladtam. Az elméleti rész lényegében kész van. (A halasztással együtt még van 3 hetem, azalatt befejezem, legalábbis remélem.)
Délután 5-kor értek haza a gyerekek. Utána még nagyot játszottak, Csongi orrát átöblítettem, hogy gyorsabban múljon a náthája.
Este viszont nem volt gond az altatással még Maja is, aki egyébként 40 percet forgolódik az ágyában, aludt, mint a tej 5 perc után.
Megvolt a mai bejelentkezés is, így még maradt egy kis időm, még mielőtt kidőlnék. Még nem döntöttem el, hogy szakdolit írok, vagy vasalok. Mindkettőt kéne. Majd meglátom. Milán megébredt, lehet, hogy egyiket sem...

2010. október 21., csütörtök

Suli

Ma megint suli volt, de csak a délutáni órára mentem be, nem akartam Milánt egész nap cipelni. Délután meg úgyis előadást tartottam. Elvállaltam egy csoporttársammal, hogy a szakmai kompetenciákról tartunk referátumot. (Gyógypedagógus-fejlesztőpedagógus) Rám a törvényi szabályozások jutottak, úgyhogy hétvégén a jogszabályokat bújtam.
Milán szerencsére jól viselkedett, és az egészet végig aludta a kendőben.

Majánál meg szülői értekezlet volt a bölcsiben. Sok új dolog nem volt, illetve annyi, hogy ebben a csoportban vannak programok. Bár erre már rájöttünk, mikor a csaj a "Cickom, cickom" című dalt kezdte énekelni és egy komplett tánckoreográfiát adott elő. Ezt biztos nem itthon tanulta. :) Gyurmáznak, fűzögetnek, ragasztanak, festenek, lesz télapó, farsang. Úgyhogy szuper a csoport.

Mátééknál pedig fényképezés volt. Kérdeztem hogy tetszett neki, azt mondta, hogy jó volt. Széken kellett ülni, és volt karácsonyfa, de csak képről. Hát hiába, a karácsonyra készülünk...

Apa szegény kezd fáradni, még mindíg dolgozik, pedig lassan már fél 11 van. Persze lehet, hogy én is jobban tenném, ha inkább a szakdolimmal foglalkoznék, de valahogy ilyenkor már nem visz rá a lélek.

Azt hiszem csobbanok egyet, aztán alszom, mert korán lesz reggel, és Milán is legalább 1x ébred éjszaka.

2010. október 20., szerda

Kezdetek

A saját honalpomon már igyekeztem blogot írni, kevés sikerrel. Annyi minden jött közbe, hogy csak havi 1 bejegyzést sikerült produkálnom. Most igyekszem kicsit aktívabb lenni.

Ma délután forgattunk a kolléganőmmel (Timivel). A Babavilágban adják majd le. Különböző játékokról kérdezték a véleményünket. Ezért a mai nap kicsit rohanósra sikerült. Szegény Milán óránként evett, mert soha nem tudtuk rendesen befejezni.

Délután beszéltem apukámmal. Felháborodva mesélte, hogy egy jogász hölgy azt mondta neki, hogy az ajándékozás után kell illetéket fizetni. Aztán utána néztünk, ez nem igaz, mert a Magyar Közlönyben megjelent augusztusban a módosítás, hogy illetékmentes az ajándékozás, ha egyenes ági leszármazottról van szó. Az azonban mégis nonszensz, hogy egy jogsegélyszolgálatnál utána néznek a törvénynek, és nem találják meg az aktuálisan érvényeset.

Máté ma györnyörű rajzokat hozott haza az oviból. Csigát rajzolt. És egy zsiráfot is kiszinezett. Csodálkoztam is, mert egyébként nem lehet rávenni, hogy ilyesmit csináljon.

Tegnap megérkeztek a Kanadába szakadt argentín rokonok. Nagyon helyesek, és közvetlenek. Tök jól elbeszélgettek a gyerekekkel. Ők angolul, a gyerekek magyarul. :) De ez nem nagyon zavart senkit, és időnként még értelme is volt a szövegnek. :)