2010. október 25., hétfő

Képek

Szombaton végül nem vasaltam és nem is írtam szakdolgozatot, mert Milán 11-ig szórakoztatott.

Vasárnap délelőtt itthon voltunk, én próbáltam haladni a szakdolival, közben időnként megjelentek a kölykök, hogy ez-az kell. Apa viszont nagyon rendes volt, mert megfőzte az ebédet.
Délután apa Akusztikus klubba játszott. Úgyhogy egyedül voltam a kölykökkel. Egész jól ment az este/délután. Máté bekakilt, és utána másfél órát örjöngött, de szó szerint. A kiakadás oka az volt, hogy anya egy dög, és az alsógatyáját neki kellett kimosnia. Ez persze nem tetszett neki, és visított, sikított, csapkodott. Az utolsó csepp a pohárban az volt neki, hogy a hugával elkezdtem játszani, és nem voltam hajlandó aszisztálni az őrjöngéshez.
Aztán mikor megjegyeztem, hogy akkor most vacsora, akkor megszállta a kisangyal, a hisztit befejezte, és ca. 3 perc alatt megcsinálta, amiért előtte 1,5 órát üvöltött. A kaja, fürdés, fektetés már zökkenőmentesen ment.
Este pedig még vasalásra is jutott időm.

Tegnap megcsináltam a szakdoli gyakorlati részének értékelő lapjait. Átküldtem a csajoknak, hogy pár gyereken próbálják ki. Sógornőmék is befutottak a gyerek orrát mosni. Aztán este próba volt, házilag sütött pizzával. Maja allergiája miatt ez a tuti tejmentes. (Persze csak neki, a többiek kaptak sajtot is. ) Viszont hosszú távon nem fogom csinálni...
Matyi tegnap dolgozott először az Árpád-hídnál. Este háromnegyed 6 körül ért haza. Ez egy darabig így lesz.
Mátééknál múlt héten fényképész volt. Megkaptuk a képeket. Hát, 1 jót találtunk közöttük. Apának nem tetszett, mert undi a háttere. Kicsit tényleg, úgyhogy csak kicsi naptárat fogunk rendelni jövőre. Meg majd a csoportképekből egyet.

Ma megyek a konzulensemhez, hogy jóváhagyja az elméleti részt, ill. elmondom neki, hogy mit akarok szépen leírni a gyakorlati részhez.
Reggel az oviban megnéztem a csoportképeket. Gyakorlatilag az összes "használhatatlan", ugyanis az én drága fiam mindegyiken eszetlenkedik. Egyet majd csak találunk, ami szódával elmegy. :)
Milánnak adok kaját, aztán indulok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése