A saját honalpomon már igyekeztem blogot írni, kevés sikerrel. Annyi minden jött közbe, hogy csak havi 1 bejegyzést sikerült produkálnom. Most igyekszem kicsit aktívabb lenni.
Ma délután forgattunk a kolléganőmmel (Timivel). A Babavilágban adják majd le. Különböző játékokról kérdezték a véleményünket. Ezért a mai nap kicsit rohanósra sikerült. Szegény Milán óránként evett, mert soha nem tudtuk rendesen befejezni.
Délután beszéltem apukámmal. Felháborodva mesélte, hogy egy jogász hölgy azt mondta neki, hogy az ajándékozás után kell illetéket fizetni. Aztán utána néztünk, ez nem igaz, mert a Magyar Közlönyben megjelent augusztusban a módosítás, hogy illetékmentes az ajándékozás, ha egyenes ági leszármazottról van szó. Az azonban mégis nonszensz, hogy egy jogsegélyszolgálatnál utána néznek a törvénynek, és nem találják meg az aktuálisan érvényeset.
Máté ma györnyörű rajzokat hozott haza az oviból. Csigát rajzolt. És egy zsiráfot is kiszinezett. Csodálkoztam is, mert egyébként nem lehet rávenni, hogy ilyesmit csináljon.
Tegnap megérkeztek a Kanadába szakadt argentín rokonok. Nagyon helyesek, és közvetlenek. Tök jól elbeszélgettek a gyerekekkel. Ők angolul, a gyerekek magyarul. :) De ez nem nagyon zavart senkit, és időnként még értelme is volt a szövegnek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése