Hol is kezdjük?!
Itt a farsang áll a bál. Illetve már elmúlt. Múlt héten az oviban is, és a bölcsiben is farsang volt. Az előbbiben Máté sárkányölő vikingnek öltözött be (Így neveld a sárkányodat után szabadon). Ez a farsang szülők nélküli volt. Délelőtt buliztak, versenyeket szerveztek csoporton belül, és az egész óvoda elégette a kisze bábot, hogy elűzze a telet.
Pénteken Majáéknál volt buli, itt csak két óra, és szülőkkel. A kicsi lányt cigánylánynak öltöztettük, bár mostanság úgy tűnik ez "politikailag nem korrekt", mert csak 3 anyuka volt, aki "ráismert". A többiek inkább kérdeztek.
Ha már Majánál tartunk. Előtte héten, beteg volt a kicsi, hasmenése volt, de csak 2 napig, amikor bölcsibe kellett mennie. Aztán otthon 5 napig semmi. Erre a farsangi héten már hétfőn azzal fogadtak, hogy anyuka, a gyermeknek hasmenése van. És tényleg, azon a héten is 2 napot járt bölcsibe. Természetesen 5 napig szintén semmi. Úgy tűnik megtörni látszik a sorozat, ma azt mondták, hogy minden rendben volt.
A csajszi szobatiszta, már a délutáni alváshoz sem kap pelust. :)))
Máté Maja előtti héten volt beteg, úgyhogy 3 hétig valaki mindíg itthon volt. Máté nagyon ügyesen gyakorolja a "l" hangot. Egyszer teljesen véletlenül rájöttünk, hogy tudja, azóta megy a gyakorlás. E-hez, á-hoz már tudja kötni. Az úszással is jól halad, bár a hétvégén nem tudott menni.
Milán próbál mocorogni. Fekvőtámaszozik ezerrel. :) Szegény egyenlőre csak tolat. Ő is úszóbajnok lesz. Szombaton már el is engedtem a víz alatt egy kicsit.
Kaposváron is voltunk, de nem sikerült összefutni Adri barátnőmmel, mert a gyerekek megint betegek voltak.
Most hétvégén pedig Dóriék és Timiék voltak nálunk. Jót játszottunk. :)