Sok ismerősöm kérdezi, hogy sikerül a munka és a gyerekek mellett rendet tartani a lakásban. (Főleg most, karácsony előtt. :) ) Az igazat megvallva, nem ment mindig. Sokáig, pedig itthon voltam, meglehetősen nagy kupi volt itthon. Eddig arra fogtam, hogy kicsik a gyerekek, dolgoznom kell, stb. Valami kifogás mindig volt.
Majd egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam egy honlap címet. (www.urban-eve.hu) Arról szól, hogy az otthon ülő, vagy nagyon elfoglalt nők, hogy szervezzék az életüket. Lakás, vásárlás, stb.
Megnéztem, próbáltam, de nem ment. Egyrészt meglehetősen nagy (130m2) a lakás mérete, másrészt 3 gyerek reggeli indítása mellett, és az (akkor még) heti 30-40 óra munka mellett kivitelezhetetlen volt. Viszont nagyon jó szemlélettel dolgozik, amit át is vettem.
- Ne akarjunk mindent egyszerre megcsinálni! Csak megutáljuk, és tényleg. :)
- Osszuk fel a lakást, melyik nap mit csinálunk. Ezt én még annyival egészítettem ki, hogy megnéztem, nagyjából mennyi ideig tart egy helyiség porszívózása és felmosása. Ez jó támpontot adhat a tervezésnél. Illetve, mivel nem szeretek annyira takarítani, max. 1 órát (nem feltétlenül egyben) szánok a pakolás/takarításra. Ezután már egyszerű, vettem a helyiségek számát, és hétfőtől péntekig elosztottam. A hétvégét csak végszükség esetben (max. porszívózás) vagyok hajlandó használni. Az okos telefonok korában a naptárban rendszeres beállítással beállítottam, hogy minden nap jelezzen a telefon, hogy melyik rész jön a sorban a takarításban. Ha valamiért nem volt időm, akkor a rendrakás elmaradt, csak porszívóztam, takarítottam.
- Ha lejár az idő, szigorúan hagyd abba. Természetesen nem kell azonnal ledobni mindent, amit elkezdtél, még befejezheted, ha van hozzá kedved. (A szortírozást én pl. azonnal otthagyom, mert azt utálom a legjobban, és 3 percet foglalkozom vele. :) )
- Megvan az a "rossz szokásom", hogy vasalok. Eddig nem álltam neki, ha csak 10 percem volt. Eszerint a honlap szerint állítsd be az órát, és nézd meg, mennyit vasalsz ki 10 perc alatt. Érdemes kipróbálni, eléggé meglepődtem.
- Ne mosás napot tarts, ha látod, hogy van mosnivaló, állítsd be a programot (ha lehetőség van rá) és moss. Nálunk mondjuk napi 2 adag megy le 7 napon keresztül. (Mi lesz, ha a 4. is megszületik. ;) )
A másik honlap egy 4 gyerekes anyuka honlapja volt, ahol szintén nagyon jó ötleteket találtam, de ez is nehezen volt kivitelezhető. Ő bevonja a gyerekeket a munkába, és tervet készít a házi munkára. Ezt is megpróbáltuk, de a mieink még kicsik (8 a legnagyobb). Úgyhogy annál maradtunk, hogy néha, ha van kedvük, akkor kiszedik a mosógépből a ruhát, leszedik a száraz ruhát, mosogatnak, esetleg a nagy porszívózik, ezért pedig fizetést kapnak. Természetesen a játékok elpakolása kötelezően gyerek feladat. És már a 3 évesnek is. :)
- Innen ami nagyon tetszett, az a heti menü. A gyerekekkel megtervezzük. Szuper, hogy nem kell tervezni, mert mindig van ötletük, és a bevásárláson is jelentősen lehet spórolni.
- A jó takarító eszközök. A Kik-ben lehet kapni 4-es csomagban (500 Ft körüli áron) mikroszálas kendőket. Mindennek külön funkciója van. Azóta az ablakpucolás 3 perc. (lefúj, töröl és kész) A másik hatalmas találmány a négyzet alakú felmosó. A sarkok is tiszták, a lépcsőházat fenomenálisan takarítja, és sokkal nagyobb felületen dolgozhatsz vele. (A vileda szettben 4500 körül van.)
A karácsonyi nagytakarításhoz:
Igazából nem szükséges. Ha már nagyjából a végére értél a rendrakásnak, minden héten 1 ablakot pucolj meg, vagy a fürdőben egy oldal csempét törölj le, vagy a nappaliban 1 szekrény tetejét portalanítsd. Meglátod, tiszta lesz a lakás, és nem kell a nagytakarítás.
Az "elmélet" után a gyakorlat :) (Nálam így néz ki a hét.)
Hétfő - nappali (erre a hétvége után simán rámegy egy óra. :) , meg vagy 60m2 )
Kedd - lépcsőház, kamra, wc, konyha (15-15 perc) - ennek feltétele, hogy a mosogató lehetőleg üres legyen.:)
Szerda - fürdőszoba, gardrób, háztartási helyiség
Csütörtök - a két gyerekszoba
Péntek - háló, nappaliban porszívózás, piacon bevásárlás
A hétvége a gyerekeké. :)
Próbálkozzatok! :) Még hozok ötleteket, tapasztalatokat.